Örömünnepeink: Imaházátadás Gyergyószentmiklóson

2014.07.22

A szekelyhon.ro honlap beszámolója és képei az eseményről:
Magyarok és cigányok együtt imádkoztak Gyergyószentmiklóson a téglagyári cigánytelepen. Kétnapos ünnepség keretében adták át a Baptista Roma Közösségi Házat, helyiek és vendégek mondtak hálát Istenek. 


"Évek óta vártunk erre a pillanatra, ezért imádkoztunk a cigány közösséggel, és megtörtént a csoda, elkészült a cigányok közösségi háza. Az ajtaja nyitva áll minden vágyakozó ember előtt. Isten kegyelméből magyarok és cigányok együtt adnak hálát. A mai nap egy nagy ünnep, egy mérföldkő a gyergyói cigányság életében. Az elmúlt több mint négy évben, amióta a cigány emberek hallgatják az evangéliumot, megvalósult életükben a csoda" - mondta Novák Zsolt, a Gyergyószentmiklósi Baptista Közösség lelkésze a május 24-én, szombaton délután tartott ünnepségen.


A lelkész a kezdetekről is szólt, képeken is felelevenítve az építkezést. Az önkormányzat által bérmentesen biztosított területen a közösségi ház négy hónap és három hét alatt épült fel. "Mindig akkor érkezett a segítség, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Az Isten kezdeményezése mindig is az emberiség javát szolgálja, óriási volt az ő szervezése, olyan is volt, hogy nyolcvanegyen dolgoztunk egyszerre" - ismertette a lelkész, és kitért a cigányság hozzáállására is. "Amikor a munkát elkezdtük, megmagyaráztam nekik, hogy ez a cigányoknak, nekik épül, a sajátjukat építik, és nem ők segítenek a magyaroknak, hanem a magyarok segítenek nekik. Ezt tudatosan többször hangoztatom, hogy jól vésődjön észbe: nem ők a segítségek, és nemcsak a téglagyárnál lakóknak, hanem a város cigány lakosságának épül a közösségi ház" - mondta Novák Zsolt. Kiemelte: "Amellett, hogy dolgoztak, szakmát is tanultak, és van köztük nagyon tehetséges ember is. Már vannak, akiknek van céljuk, megváltoztak, jövőt terveznek, megtalálták a remény lángját magunkban és családjukban".


A városvezetés támogatja

A városi önkormányzati képviselő-testület a lelkipásztor roma felzárkóztatási koncepciójára válaszolva huszonöt évre bérmentesen átadta a téglagyári telep szomszédságában lévő egykori GAZ-területet a baptista közösségnek. Mezei János polgármester az ünnepségen örömét fejezte ki a történtekért. Mint mondta: "A gyergyóiak nagy része nem hitt abban, hogy ez megvalósul, azt gondoljuk, hogy a mai világban nincsenek csodák, de ebben a száraz, embertelen világunkban itt megtörtént a csoda, szemtanúi vagyunk. Ezt a közösségi házat a bizalom rakta össze. Isten nem a nemzetekben, a bőrszínben, a másságban van, hanem egymásban kell keresni, mert ott van minden emberben színtől, nemzettől függetlenül" - hangsúlyozta a polgármester, és a társadalmi rétegek közötti egyre nagyobb szakadékról szólt, melyek egyre mélyebbre süllyedő társadalmi rétegeket hoznak létre. A mélyszegénységben élő emberek kapaszkodója létrehozásának fontosságát emelte ki, és köszönte a lelkipásztor eddigi munkáját, ugyanakkor támogatásáról biztosította. "Az a lelkület, ami itt ma megteremtődött, ki kell hogy sugározzon" - mondta.


Elismerő szavak


A lelkipásztor természetesen nem egyedül, hanem közösségével, külföldi támogatóival vágta fejszéjét Gyergyószentmiklós egyik nagy fájába - a már évek óta megoldatlan, egyre több problémát felszínre hozó cigánykérdés megoldásába. A támogatók közül sokan részt vettek az ünnepségen. Az Amerikai Egyesült Államokból és Magyarországról is többen eljöttek. Brad Baker amerikai származású, 27 éve Budapesten élő lelkész hirdetett igét. Saját életéről is mesélt, arról a mély pontról, amikor már nem volt tovább, amikor az alkohol, a drog nemcsak a testét, hanem a lelkét is ölte, kapcsolatait tönkretette. Erről a pontról való felemelkedését, a segítségkérést, az ima, a bocsánat, a bizalom és a szeretet fontosságát emelte ki.


Benjamin Lonagie Michigan államból érkezett, először jött Romániába. Ünnepi beszédében Isten jelenlétére hívta fel a figyelmet, melyet messze hazájától, családjától megtapasztalt az itteni közösségben. Máté Zoltán, a Romániai Magyar Baptista Szövetség elnöke "pokoli-angyali" gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Fülöp Szilárd, az érmihályfalvi roma baptista gyülekezet lelkipásztora a hűség és kitartás fontosságát emelte ki. Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános az igazi, őszinte szeretet megtapasztalásáról szólt, az áldozatvállalás nagyságát hangoztatta, és Teréz anya biztató szavait tolmácsolta az ünneplőknek. Bukovszky Ákos a Magyarországi Baptista Egyház vezetőségének részéről érkezett, és példaértékűnek nevezte azt, ami Gyergyószentmiklóson történik: "Ismerve Zsolt terveit, számunkra példaértékű. A megtisztulásnak, újra meg újra megtisztulásnak, a tanulásnak és az imának, a hálaadásnak van itt helye. Az imaház után a tisztálkodásra, a tanulásra is nagy hangsúlyt fektetnek, ez jelenti azt, hogy itt a teljes emberben gondolkodnak" - mondta.


Demeter Gábor vallott életéről


Demeter Gábor, a gyergyói baptista gyülekezet tagja a cigányok nevében szólt: "Hálát mondok az Úrnak az imaházért, sokat imádkoztam érte. Az életem korábban tele volt rosszal, négy éve, hogy megtalált az Úr. Most jól érzem magam, vele nagyon jó. Mert aki az Úrral jár, annak van lelke, olvasom a szentírást és hálát adok, hogy élek. Nem tudtam anyagilag, pénzzel segíteni az imaház építését, de amit tudtam, kétkezi munkával segítettem, és örülök, hogy most itt lehetünk. Elveszett cigányok voltunk, megvetettek. Iskoláztattam a családomat, elsőáldozók is voltak, de megvetették, büdösek voltak a magyar iskolában. Bántották, de most arra tanítom, hogy törekedjenek a tisztaságra, a békességre. Köszönöm mindenki segítségét, hálát adok az Úrnak, mert beteg voltam, haragosaim voltak, de most egészséges vagyok, és megbékültem a 14 évig tartó haragból. Most békességre törekszem, mert új életet kaptam" - mondta. 


Szombaton este hálaadásra gyűltek össze a téglagyári imaházban, vasárnap délután pedig szintén a vendégekkel közösen imádkoztak.


A cikket azzal egészítenénk ki, hogy május 25-én vasárnap délután bemerítési ünnepélyre is sor kerülhetett. Örülünk ennek, hiszen jelzi, hogy a fizikai építkezés mellett a gyülekezet lelki háza is épül! Hisszük, hogy a lelki építkezés is nagy lendületet vehet a közeljövőben.