Karácsonyi ajándékozás Abafáján
2015.01.19
Szeretnék köszönetet mondani azért a sok lelki és fizikai áldásért, amelyben Isten részesített bennünket általatok az elmúlt évben. Ezek közül is szeretném most különösen kiemelni a karácsonyi cipősdobozokba csomagolt ajándékokat, amelyeket az itteni roma gyerekek kaptak.
Mindig nagy lelkesedéssel várják a cigány gyerekek felénk a karácsonyt. Valahogy számukra ezek a napok másak, mint a többi, főleg azért, mert ilyenkor többször kell alkalomra jönni, izgalommal készülni a vers illetve jelenet előadására, de azért is, mert érzik, hogy ajándékot fognak kapni. Nagyon sok gyerek számára ez az egyetlen ajándék, amit egész évben kapnak. Látom, hogy az alkalmakra járó gyerekek száma ilyenkor megnő, de mégsem tudok rájuk rossz szemmel nézni, hanem mosolyogva és örömmel nézem azt a gyermeki őszinteséget és vágyat az ajándék után.
Ebben az évben is a Keresztyén Cigánymisszió Alapítvány jóvoltából 750 gyerek kapott ajándékot a körzetünkben. Ezen gyerekek nagy többsége Abafáján él, ahol több csoportban több, mint négyszáz ajándék csomagot oszthattunk ki. Külön gyerekevangélizációs alkalmakat tartottunk, illetve a gyerekek karácsony első napján a szüleik előtt is szolgáltak, mely alkalomra az abafáji terem zsúfolásig megtelt. Jó volt érezni Isten jelenlétét. A csomagosztásnál jó volt látni a gyerekek őszinte örömét és háláját. Hadd beszéljenek a csatolt képek is erről.
Minden testvérünknek, akik hozzájárultak az ajándékok elkészítéséhez, szállításához, szétosztásához, nagyon szépen köszönjük. Kívánjuk Isten áldását és mennyei jutalmat ezért a szolgálatért is.
Testvéri szeretettel:
szolgatársatok,
Tóth Attila
lelkipásztor