Gyerektábor a Dorcas Kempingbe
2012.07.25
Julius 23 -tól, három napon keresztül a "Dorcas" táborba (Debrecen mellett), nyaralhattak a Keresztyén Cigánymisszió Alapítványhoz tartozó Magyarországi Roma gyülekezetek gyerekei . A nagyon szűkös anyagi helyzet ellenére, az alapítvány alapítója Kőszegi Dániel és neje támogatásával, valamint vezetője Dan László szervezésnek köszönhetően sikerült ezt a pár napot megvalósítani. A táborban résztvevők élelmezéséről egy nagyobb részt a Karancsi család vállalt, akik Ircsike és anyukája segítségével készítették az ízletes napi betevő falatokat. A táborba a gyerekeket több felnőtt is elkísérte, akik segítettek a napi felügyeletbe és a különböző foglalkozások lebonyolításába. A Dorcas tábor egy keresztyén tábor, ahol több más keresztyén fiatal és gyerek is nyaralt, különböző megyékből és országokból. A gyerekek örömére egy kirándulást is beszerveztek, amikor a Debreceni állatkertbe mehettek el a táborozók. A sok játék és szórakozás mellett, naponta voltak olyan programok, amikor Isten igéje került bemutatásra. Ezeket a programokat Dan László, Nagy Kornél és Mursa Dániel vezették. A dicsőitést Algács Árpád és fiai végezték. A második nap estéjén egy keresztyén gyerek koncert is megrendezésre került, ahol Pintér Béla énekes testvérünk énekben és szóban is szolt a résztvevőkhöz.
Nagyon örült minden gyerek, hogy elmehetett a táborba és azzal a reménységgel mentek haza, hogy jövőre talán ismét részt vehetnek egy ilyen rendezvényen.
Köszönet minden olyan személynek, aki valamivel hozzájárult ahoz, hogy ez a táborozás létrejöjjön, és imátkozzunk azért, hogy máskor is legyen lehetőség ilyen alkalmakat szervezni.
A tudósitó