Történetünk:

  Az alapítvány 1998. alakult meg. Alapítója Kőszegi Dániel aki az alapítvány létrehozásával alapvetően két belső késztetésnek tett eleget. Visszaemlékezett gyermek és ifjúkorára amikor testközelből láthatta mit jelent a cigány nép között az evangéliumot, a Jézus Krisztusról szóló örömhírt terjeszteni.

  „Eredj az utakra, a sövényekhez…” Lukács 14:23 A biblia ezen gondolata indította el a cigányság felé az alapítvány szellemi hitelődjét Kopasz Jenőt. Az 1971 – 72 es években történt eseményekre a történelem úgy emlékezik, mint az Uszkai cigányok életváltozására. Hogyan lettek mássá azok az emberek akik Isten megismerése következtében minden szempontból életváltozáson mentek keresztül. Az alapítvány elindulásában tehát jelen van a múlt csodás eseményeinek az átélése, és ott van a jelenből továbbindulva a jövő álmainak a megvalósítása.

  „Isten elhívása visszavonhatatlan.” Tehát aki egyszer átélte azt a csodát, hogy Isten segítségével mit lehet tenni a cigányság között, az újra vágyik újabb csodák átélésére. A munkatársak a kezdetektől fogva átélői voltak a bibliai ígéret megvalósulásának:

  „A kövekből is támasztok fiakat ….” Még nem érte el az alapítvány a 10 éves évfordulóját, de már számos rendkívüli eredményt érhetett el. Sikerült felépíteni 10 templomot (imaházat) és a jelenben is folyik egynek az építése. A jelen eseményeit látva jó reménységünk van, hogy az elkövetkező években újabbak fogják követni az eddigieket.

  Az építkezésekkel párhuzamosan folytak az alapítvány karitatív tevékenységei is. Ahol arra volt szükség oda élelmiszert vittünk, és tettük ezt újra és újra, sőt ezután is tenni fogjuk mindaddig amíg egyetlen éhes száj lesz. A ruhaosztó akcióink is visszatérő események időről időre. Sok helyen volt szükség kutak fúrására is, hogy egészséges ivóvízhez juthassanak és ezzel együtt az emberi élethez alapvetően szükséges dolgok rendelkezésükre állhassanak.

  A tanító, nevelő munka is elengedhetetlen része küldetésünknek. Minden korosztályt szükséges tanítanunk, hiszen még ma is nagyon sokan írni olvasni sem tudnak. Óvodáink és iskoláink azt a célt szolgálják, hogy ezen a helyzeten lehetőségeinkhez mérten változtatni tudjunk.