SZEPT 16
OKT 07
DEC 16
JAN 20
JAN 28
16
DEC
2019
Cselekvő szeretet
A karácsonyt megelőző napokban, hetekben évről évre az egyik legnagyszerűbb feladatunk az, hogy megajándékozzuk gyülekezeteink és iskoláink gyermekeit. 2019 karácsonyi ünnepi időszakában ismét több mint háromezer gyermekhez juttathattuk el a szeretettel elkészített cipősdoboz ajándékcsomagokat. Nagyon hálásak vagyunk a GAIN Alapítvány vezetőinek, munkatársainak, és önkénteseinek, valamint több ezer hollandiai és belgiumi családnak, akik lehetővé tették, hogy ezen a karácsonyon is sok-sok Erdélyben és Magyarországon nehéz sorban élő gyermek karácsonya lehessen igazán boldog. Külön szeretnénk köszönetet mondani Hugo Boosnak, a GAIN Romániai Projekt vezetőjének, hogy egy tizenhat főből álló önkéntes csoporttal eljöttek, és személyesen adták át közel ezer gyermeknek az ajándékcsomagot. Így lehetett nagyszerű ünneppé a csomagosztás Asszonyvásárán, Gálospetriben, a körtvélyesi I-es és II-es gyülekezetben, valamint a szaniszlói gyülekezetben
A megajándékozott gyermekek énekekkel, igeversekkel, és saját maguk által készített apró ajándékokkal egy-egy ölelés kíséretében köszönték meg az ajándékokat.
Bár kedves vendégeink már visszautaztak Hollandiába, a helyi lelkipásztorok és missziómunkások azóta is folytatják a csomagok célba juttatását.
Az a vágyunk, hogy ezen a karácsonyon is minél többen megérthessék, hogy nem csak az a jó, amikor ajándékot kapunk, hanem amikor mi is ajándékokokat adhatunk. Tegyük ezt mindig a Jézus Krisztustól kapott őszinte, tiszta szeretettel!