MÁJ 23
MÁJ 23
JÚN 28
AUG 02
28
JÚN
2017
Évvégi beszámoló
Öröm és áldás a szaniszlói oktatási programban
Isten iránti hálával osztjuk meg minden ismerősünkkel, testvérünkkel, barátunkkal a szaniszlói oktatási programunkról szóló beszámolót. Nagyon köszönjük ezúton is a tanítók odaszánt munkáját. A boldog gyermekarcok és a szép elért eredmények egyértelműen jelei a hatékony munkának. A következőkben örömmel osztjuk meg az ő beszámolójukat szöveges és képes formában.

Évvégi beszámoló
Elérkezett a 2016/2017- es tanév évzárója. Mozgalmas évünk volt azt mondhatom, tele tűzdelve tevékenységekkel, tanulással, munkával, előadásokkal, játékkal, kirándulással.
Kellemes környezetben teltek a második félév napjai, ahol a tanulás mellett érdekes tevékenységeket szerveztünk a gyerekek számára, farsangoltunk, anyák napjára készültünk, a hollandiai támogatóinkat fogadtuk nagy szeretettel, kirándultunk. Ezen alkalmak során gyerekeink nagy örömmel mutatták be munkáikat, mondták el tanult verseiket, hálaimáikat, énekeltek, játszottak a szülők, nagyszülők és támogatóink nagy örömére.

Az évzáró ünnepségen a gyerekek élménybeszámolót tartottak, mindenki elmondhatta, hogyan érezte magát az elmúlt tanévben, zárásként közösen elmondtunk egy hálaadó imát. Az After School minden tanulója oklevélben részesült a délutáni programokban elvégzett munkájáért, az ünnepségeken való részvételéért és nem utolsósorban a példamutató magatartásért.
A tanév utolsó napján jutalomkiránduláson vettünk részt, 14 gyerekkel indultunk el Nagybányára, a Planetáriumba, ahol megcsodáltuk a Naprendszer bolygóit, a csillagok keletkezését. Azután a Bódi tóhoz mentünk, ahol megcsodáltuk a tavat majd forrásvizet ittunk, szamócát ettünk, hegyet másztunk. Reggelire hamburgert ettünk, majd fagyiztunk, délután pedig pizza volt a főfogás, a gyerekek nagy örömére. Nagyon jól éreztük magunkat kicsitől- nagyig.

Nagyon büszkék vagyunk azokra a tanulóinkra, akik rendszeresen jártak a délutáni foglalkozásokra, jó és nagyon jó eredményeket értek el az iskolában, az évzárón pedig ott álltak a dicséretes tanulók sorában.
Néhány tanulónk, akikre méltán büszkék lehetünk:
I osztályosok közül: Canalas Lidia és Tara Julia
II. osztályosok: Mezei Erika, Canalas Ervin, Canalas Vanesza, Canalas Denisza, Tara Réka
III. osztályosok: Mezei Malvina, Murja Vanesza, Tordai Melanie, Varga Evelin, Tordai Alesszia, Horvát Salamon
IV. osztályosok: Tara Csilla, Turdean József
Az V.-VIII. osztályosok közül pedig: Patai Barbara, Horváth Izolda

Az őszi viszontlátás reményében üdvözlettel: Szalontai Éva , Chivu Mónika és Varga Ilonka